Hogyan csinálod, hogy ennyi időd van mindenre?

Hogyan csinálod és miből?

A válaszom arra kérdésre, miért van nekem időm és pénzem mindenre és hogyan csinálom az az, hogy nem volt pénzem és időm se ráadásul munkám se csak ezek a PTC kattogós munkák, amik lefoglalták a napomat szinte. Így mertem belevágni egy számomra teljesen új lehetőségbe. Valamint az is fontos volt nekem, hogy ne másnak az álmait építsem, hanem a sajátom és közben pedig tudjak segíteni másoknak is, akik ugyan ezt akarják és a környezetemben is az emberek sokkal jobban érezzék magukat és nekik is tudjak segíteni. Közben pedig kiderült, hogy még a környezetet is védem ezzel a lehetőséggel sok társammal együtt Menet közben nagyon megszerettem ezt a fajta munkát, mert itt mindenki annyi pénzt keres, amennyit csak akar és mindenki tud tanulni egyedül is senkinek sem kell fogni a kezét és noszogatni, hogy csinálja. A másik, hogy kerestem a lehetőséget a sikereimre, hogy ne keljen már másnak dolgozni főleg nem ennek a kizsákmányoló hatalomnak. Az is sokat számít, hogy azt csinálom, amit a gazdag emberek csinálnak. Mit csinálnak a gazdag emberek? A gazdag emberek terelő eszközt vásárolnak, ami nekik termeli a pénzt és nem ők dolgoznak a pénzért. Az is fontos, hogy életük végéig kapják a bevételt és ez örökölhető. Tehát tovább lehet adni. Ez mellett pedig van időm arra, amit szeretek csinálni. Festeni, alkotni vagy éppen finomakat főzni és sütni vagy amit éppen akarok csinálni és nem kell megcsinálnom azt, amit nem akarok. Érdemes a mai világban TÖBB LÁBON ÁLLNI. Milyen klassz ez igaz?

Akik ismernek, tudják, hogy megcsinálok mindent szinte. Fel ujítottam a házat anyukámnak már 2 szer is. Valamint csináltam a pipiknek egy pipi ólat, mert anyukám szeretett volna pipiket, hát lett az is. Csináltam egy sörsátrat a kertbe, ahol a nyáron kávézgatunk és fagyit eszegetünk anyuval. Valamint egy fólia sátrat a növényeknek, ahol rengeteg paradicsom volt és paprika és zeller stb. Szeretünk kertészkedi és nyitottam egy házi kertészetet is a barátaimnak a facebookon. Ez mellett még mindig van bőven időm festeni is, mint tudjátok festményeket. Berakok nektek pár képet, nézegessétek nyugodtan. Rózsaszín volt és most zöld lett.Szép igaz? 

Szóval  hálás és boldog vagyok, hogy bele vágtam ebbe a netes lehetőségbe és szép az életem és az életünk még barátnőzés is van közbe.Megcsináltam a konyhát is és a fugákat is. Most minden olyan,mint egy új házban.

Hálás vagyok, hogy anyukának is tudok sok örömöt vinni az életébe. Aki képzeljétek el, hogy ő is belevágott egy netes közösségépítő munkába a Jugl ba , amit rendületlenül csinál, minden nap reggel azzal kezd. Szóval már neki is van a nyugdíja mellé egy kis plussz jövedelem. Ügye milyen klassz? 

Pedig már 79 éves és fürge mint egy kislány. Sokan példát vehetnének róla. Még én is tanulok anyutól, bár ő is tőlem ez kétségtelen. Szóval szép az élet vidéken .Közbe még a fogsorom is megcsináltattam.

Jól jönne neked is életed végéig jövedelem, amit az elején meg csinálsz és életed végéig megkapod havonta? Jó lenne neked is, ha lenne időd, amire csak akarod? Szeretnél segíteni másoknak, hogy legyen pénzük? Vagy szeretnél benne lenni egy olyan organikus közösségbe, ahol a természetet is védjük? Akkor keress meg engem, ha szeretnél másik lehetőséget is a meglévő munkád mellett elkezdeni. Beszéljünk róla, te mit szeretnél?

 


 

Comments are closed